HTML

Újévi fogadalmak, avagy megtalálom a Párom…

2014.01.09. 20:54 Cupydo

Új év, új fogadalmak. Melyikünk ne tett volna már fogadalmat, hogy ezt vagy azt, de elér/megvalósít az újévben. Idén sem vagyunk ezzel másként. J

Ahogyan közeledett 2013 év vége megint csak mérlegre tettem az évet, és ahogyan az lenni szokott szép listám kerekedett azokból a dolgokból, amit nem sikerült megvalósítanom. Sokan a rossz szokásaiktól vesznek búcsút, míg mások, mint én is, ennél sokkal átfogóbb célokat tűznek ki maguk elé. Tipikus ilyen cél az ideális társ megtalálása.

Azt, hogy mi az egyszerűbb, leszokni a dohányzásról vagy megtalálni az igazit értelmetlen lenne egy kalap alatt említeni, hiszen merőben más célok. Ugyanakkor az előbbi kizárólag rajtunk múlik, viszont a csábításnak mi magunknak kell ellenállni, ami valljuk be nem egyszerű dolog. A társkeresés ezzel teljesen ellentétesen nem csak rajtunk múlik és sokkal összetettebb is.

A lényeg azonban, hogy az év eleji lendületünket és kitartásunkat tartsuk meg bármit is fogadtunk és ha a fogadalmak között a szerelem is szerepel, akkor legyünk nyitottak és ne zárkózzunk el az ismerkedés lehetőségétől.

Várunk szeretettel minden társkeresőt a http://cupydo.hu oldalunkon!

Gyertek és találjátok meg az Igazit nálunk! <3

539321.jpg


http://cupydo.hu

Szólj hozzá!

Címkék: szerelem társkeresés társkereső randi

A bejegyzés trackback címe:

https://cupydo.blog.hu/api/trackback/id/tr275749464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.